Az Őrség kitáblázott kerékpáros útvonalai közül az Őrség 4 a leghosszabb és talán az egyik legérdekesebb is, érdemes egy teljes napot rászánnunk. Őriszentpéterről Ispánk irányába vesszük az irányt. Egy rövid, kanyargós lejtőn érkezünk a faluba, melyet a helyiek a „világ közepének” is neveznek. Egy kavicsos úton hagyjuk el a települést, miközben mellettünk marhák legelésznek az óriási réten.
Nemsokára erdők közé érkezünk, ahol tavasszal, nyáron madárcsicsergés és az erdők finom illata kíséri utunkat. A gyönyörű erdőket olykor egy-egy kisebb kaszáló szakítja meg.
Viszák községbe érkezve meglátogathatjuk az őshonos gyümölcsfákkal teleültetett Tündérkertet. Őrimagyarósdra továbbtekerve egy török időkből származó, kettős várárokkal védett földvár történetével ismerkedhetünk meg. Mellette jó hangulatú pihenőhelyet találunk, padokkal, asztalokkal. A településen áthaladva az Őrség legnagyobb evangélikus temploma mellett kerekezünk el.
Az Őrség 4 útvonal jelzőtábláit követve érkezünk meg a szőcei tőzegmohás lápréthez, ahol érdemes elidőzni, hiszen itt látható az Őrség egyik legkülönlegesebb természeti értéke. A településen egy Árpád-kori plébániatemplomot is találunk, melyet Szent András apostolról neveztek el.
Élménytúránk következő állomása a Vadása-tó, mely nyáron kiváló hely a strandolásra, de szolgáltatásokból sincsen hiány, így ebédünket is elkölthetjük a parton. A pihenő után felfrissülve vághatunk neki az útnak Szaknyér irányába, ahol mindig barátságos, kedves alpakákkal találkozhatunk az alpakafarmon.
A következő településig, Kisrákosig földes, kavicsos úton haladunk. Ha rossz az idő, akár az aszfaltozott közúton is eljuthatunk Kisrákosra, ahol egy gazdag gyűjteménnyel rendelkező kályhamúzeumot találunk. A Denke-patak mentén haladva érjük el Pankaszt, ahol egy méltán híres őrségi épületet találunk. Itt látható az 1755-ben épített szoknyás harangláb, mely az Őrség egyik jelképévé is vált.
Közúton, az erdők között tekerve pár kilométer után megérkezünk a „völgyhídi faluba”, Nagyrákosra. Itt találjuk a 2000-ben épült, 1399 méter hosszú vasúti viaduktot, völgyhidat. A település nevezetességei közé tartozik még a gyönyörűen felújított zsúpfedeles tájház és kovácsműhely. A faluban egy igazi paraszti gazdaságot is meglátogathatunk, ahol remek sajtokat készítenek. Nagyrákos után Őriszentpéterre indulunk vissza, ahol megtekinthetjük a helyi nevezetességeket, mint például az Árpád-kori műemlék templomot vagy a Natura 2000 látogatóközpontot, vagy akár helyi ételeket kóstolva elkölthetjük jól megérdemelt vacsoránkat is.
//forrás: https://aktivmagyarorszag.hu/kerekparos-elmenytura-az-orsegben/